Világszenzáció lehetne, ám egyelőre jogi és szabadalmi viták kereszttüzében áll egy magyar találmány, az esővizet iható vízzé szűrő beton.

-
 

 

A víz, különösen a tiszta víz a világ egyre több helyén számít különösen nagy értéknek. Ezért is számíthat figyelemre minden olyan módszer, amely egyszerűen és hatékonyan állít elő ivóvizet az elérhető forrásokból – például az esőből.

Erre alakult egy magyar projektcég, a Rain Global Hungary. Ennek felerészben a magát alternatív ivóvíz-kutatónak Jávor Péter, felerészben pedig a dizájnbeton termékeikkel már nemzetközi hírnévre szert tett Ivánka Katalin és Ivánka Péter a tulajdonosai. A vitát az generálta, hogy Ivánkáék idén tavasszal felmondták a projektcéget létrehozó szindikátusi szerződést, majd nem sokkal később Rainhouse néven saját találmányként állították ki a technológiát – amely a saját elmondásuk szerint nem azonos Jávor fejlesztésével.

A Rainhouse alapja pH-semleges biobeton, amely a sajtóanyagok szerint felfogja, átszűri és kiváló minőségű ivóvízzé alakítja az esővizet. Ezt a hvg.hu-nak nyilatkozó tulajdonosak később úgy pontosították, hogy az adalékanyag-mentes biobeton az eljárás lényege, de nem az szűri a vizet. Már csak azért sem, mert a beton alapból kiváló vízzáró (ezért is készülnek belőle például gátak vagy ciszternák), amint az közismert. Az is aggályos lehet, hogy a beton (illetve az alapanyagul szolgáló cement) gyártása energiaigényes, és egy tonna beton készítése közben egy tonna széndioxid kerül a levegőbe. Ugyanakkor Ivánkáék biztosak abban, hogy technológiájuk környezetbarát és működik – szabadalmi kérelmük már a hivatalban van.

Ha működik, az esővizet tisztító beton a világ számos pontján forradalmasíthatja az ivóvíz előállítását, és így nagy szolgálatot tehet az emberiségnek. Ugyanakkor a technológia birtokosai is jól járnak: a tisztított esővíz a világ szerencsésebb régióiban már most is kurrens árunak számít: prémium palackozott vízként vagy drága kozmetikumok alapanyagaként hozható forgalomba.

Cikk nyomtatása

Példamutató ökodizájn

2014. 12. 27.
A közelmúltban a spanyolországi Zamorában átadott, privát üzemeltetésű idősek otthonaként működő intézménynek – kiemelkedő építészeti értékének köszönhetően – hamar híre kelt. A mezőgazdasági övezetbe tökéletesen illeszkedő épület a fiatal, és máris szakmailag méltán elismert tehetségű madridi épít...

Szezám, tárulj!

2014. 12. 12.
Pár éve a kényelem csimborasszójának számított, ha az ember távirányítóval, egy pittyentéssel tudta nyitni a kerti és a garázskaput. A modern ember azonban már ezt is az okostelefonjáról intézi.

A mobilfizetés forradalma?

2014. 12. 05.
A nemrég debütált új iPhone készülékek legnagyobb vívmánya valójában nem a készülék, hanem az új szolgáltatás, az Apple Pay bevezetése. Nfc alapú fizetéssel már sokan próbálkoztak, a legtöbb okostelefonban van is ilyen chip, de a funkciót még csak kevés helyen lehet kihasználni.

Zökkenőmentes partnerváltás

2014. 12. 10.
Alapos előkészület után alig több mint három hónap alatt cserélte le korábbi informatikai üzemeltető partnerét Magyarország egyik legnagyobb energiaszolgáltatója.

Ultrahanggal működik az okos chip

2014. 12. 05.
Egy vezeték és elem nélküli készülék lehet az orvosi informatika következő nagy dobása. A prototípus már elkészült, működik is.