Kaposváron tesztelik azokat az elektromos buszokat, amelyeket az evopro-csoport magyar mérnökei fejlesztettek ki.

-
Aki utazott már idehaza tömegközlekedési eszközön, annak valószínűleg feltűnt már, hogy csak elvétve találkozhat jó minőségű, hazai gyártású járművekkel a társaságok kínálatában. A szürkén pöfékelő fővárosi „kék buszok” imitt-amott persze még felidézik az ikaruszos hőskorszak szép pillanatait, de a valóság az, hogy aki kulturált körülményeket akar, az a svéd, dán, német, tehát külföldi országok szakértelmével készült járművekben fog utazni. Persze, ettől még vannak ígéretes hazai próbálkozások, a legújabb például az evopro csoport nevéhez köthető. A cég egy magyar szakértelemmel készült elektromos busz megvalósításán és piaci bevezetésén ügyködik éppen most is Kaposváron.

A cégcsoport mérnökei két éve kezdtek a járműipari fejlesztésbe, amely során nem csupán egy buszt, hanem egy komplex, ma már bizonyos modulok vonatkozásában újításokkal, szabadalmakkal védett rendszert hoztak létre. A munka során elsősorban a Magyarországon jelenlévő, közel 40 nemzetközi és magyar cég termékeiből építkeztek, így a tervek szerint összességében 70 százalékban magyar hozzáadott értékű járműcsalád jöhet létre, amelynek tagjai között midibusztól a csuklós buszig (beleértve a trolibuszt is) számos variáció szerepel.

A rugalmasság a karosszériamodulokon kívül a hajtásrendszerre is vonatkozik, lehetővé téve így az elektromos, a dízel vagy akár a cseppfolyós gáz alapú üzemeltetést is. Az új buszok versenyképességét növelheti, hogy a saját szabadalmaknak köszönhetően számottevően csökkenthetők a gyártási és az üzemeltetési költségek. Az energiafelhasználás optimalizálása érdekében az evopro fejlesztői olyan, előre programozott üzemmódokat is kialakítanak, amelyek révén a vezérlőelektronika tovább csökkentheti az üzemeltetés költségeit.

A jármű tesztüzeme az év végén indulhat, addigra a tervek szerint el is készül az Eutópai Unió típusengedélyével rendelkező prototípus.

Cikk nyomtatása

Példamutató ökodizájn

2014. 12. 27.
A közelmúltban a spanyolországi Zamorában átadott, privát üzemeltetésű idősek otthonaként működő intézménynek – kiemelkedő építészeti értékének köszönhetően – hamar híre kelt. A mezőgazdasági övezetbe tökéletesen illeszkedő épület a fiatal, és máris szakmailag méltán elismert tehetségű madridi épít...

Szezám, tárulj!

2014. 12. 12.
Pár éve a kényelem csimborasszójának számított, ha az ember távirányítóval, egy pittyentéssel tudta nyitni a kerti és a garázskaput. A modern ember azonban már ezt is az okostelefonjáról intézi.

A mobilfizetés forradalma?

2014. 12. 05.
A nemrég debütált új iPhone készülékek legnagyobb vívmánya valójában nem a készülék, hanem az új szolgáltatás, az Apple Pay bevezetése. Nfc alapú fizetéssel már sokan próbálkoztak, a legtöbb okostelefonban van is ilyen chip, de a funkciót még csak kevés helyen lehet kihasználni.

Zökkenőmentes partnerváltás

2014. 12. 10.
Alapos előkészület után alig több mint három hónap alatt cserélte le korábbi informatikai üzemeltető partnerét Magyarország egyik legnagyobb energiaszolgáltatója.

Ultrahanggal működik az okos chip

2014. 12. 05.
Egy vezeték és elem nélküli készülék lehet az orvosi informatika következő nagy dobása. A prototípus már elkészült, működik is.