Hamarosan a köztudottan energiazabáló készülékek is képesek lesznek a napenergiát, környezeti fényeket és a saját fényüket energiává alakítani.

Már Magyarországon is mindenki okostelefont vesz, és a tabletek is nyugdíjba küldik a hagyományos számítógépek nagy részét. A viszonylag nagy fogyasztású, akkumulátoros eszközök energiaellátása azonban még meglehetősen ósdi módon történik. Ezért egyre több olyan fejlesztés lát napvilágot, amelyik némileg javítana ezen a helyzeten. Miután a mobileszközök képernyője ma már egyre nagyobb méretű, nemritkán szinte az egész előlapot kitölti, így praktikus ötlet egy vékony, fotovoltaikus napelemet helyezni az egyébként részben fényáteresztő lcd vagy oled, vagy más rendszerű kijelző mögé. Erre a felismerésre jutottak a UCLA egyetem szakemberei, akik egy pótakkumulátort is helyeztek a kijelző mögé.

Jelenleg szinte egyeduralkodók az lcd-k a piacon, mert jól kezelik a színeket, fényhatásokat, és könnyű az előállításuk. Viszont egyáltalán nem energiahatékonyak. Fogyasztásuk 75 százalékát használják el a polarizációs folyamat alatt, míg a fény beállítása és a kijelzés a tárolt energia nagy részét felhasználja.

Az új technológia ugyanakkor képes befogni és hasznosítani azt a fényt, amely most elvész a megjelenítési procedúra alatt. Tehát az lcd képes lesz feltölteni a telefont, ha használatban van, ha nincs. Az áttörés természetesen nemcsak a felhasználói komfortot növeli. A jövőben a kisebb fogyasztású eszközöket (ebook-olvasókat) nem kell majd hálózatról töltenünk. Nagy jelentőségű innováció lehet, mert a várakozások szerint a globális villamosenergia-felhasználás tíz százalékáért a mobileszközök lesznek felelősek.

Cikk nyomtatása

Példamutató ökodizájn

2014. 12. 27.
A közelmúltban a spanyolországi Zamorában átadott, privát üzemeltetésű idősek otthonaként működő intézménynek – kiemelkedő építészeti értékének köszönhetően – hamar híre kelt. A mezőgazdasági övezetbe tökéletesen illeszkedő épület a fiatal, és máris szakmailag méltán elismert tehetségű madridi épít...

Szezám, tárulj!

2014. 12. 12.
Pár éve a kényelem csimborasszójának számított, ha az ember távirányítóval, egy pittyentéssel tudta nyitni a kerti és a garázskaput. A modern ember azonban már ezt is az okostelefonjáról intézi.

A mobilfizetés forradalma?

2014. 12. 05.
A nemrég debütált új iPhone készülékek legnagyobb vívmánya valójában nem a készülék, hanem az új szolgáltatás, az Apple Pay bevezetése. Nfc alapú fizetéssel már sokan próbálkoztak, a legtöbb okostelefonban van is ilyen chip, de a funkciót még csak kevés helyen lehet kihasználni.

Zökkenőmentes partnerváltás

2014. 12. 10.
Alapos előkészület után alig több mint három hónap alatt cserélte le korábbi informatikai üzemeltető partnerét Magyarország egyik legnagyobb energiaszolgáltatója.

Ultrahanggal működik az okos chip

2014. 12. 05.
Egy vezeték és elem nélküli készülék lehet az orvosi informatika következő nagy dobása. A prototípus már elkészült, működik is.