Egy évtized múlva már több mint ötvenezer elektromos jármű működhet Magyarországon, éves futásteljesítményük pedig eléri a hagyományos hajtásúakét.

Az elektromos járműveket sokáig játékszerként kezelte a nagyközönség. Aztán egyre több lett a hibrid autó, a Tesla pedig már nem csak használhatóvá tette, hanem egyenesen luxusszintre emelte a tisztán elektromos járművet. Amióta pedig az olyan nagyágyúk is beszálltak a versenybe, mint a BMW, már mindenki komolyan veszi az autógyártásnak ezt a szegmensét is.

 

-
 

 

Lassú kezdet után felfutás

A PwC nemrégiben megjelent tanulmánya szerint 2020 környékén lehet világszerte jelentősebb ugrás az elektromos hálózatra csatlakoztatható gépjárműve számában. A felhasználásban jelenleg az USA jár az élen, hosszabb távon viszont Kína veheti át a vezető szerepet az elektromobilitásban.

A magyar piac mélyrepülése ellenére itthon is van némi kereslet az elektromos autókra. Palkovics Péter, a Nissan Magyarország marketingvezetője szerint kétféle tipikus vevője van a tisztán elektromos Leaf-nek, amelyből egy év alatt elkelt a tervezett 40 darab. Egyrészt vállalatok vásárolnak, amelyek ezzel is hangsúlyozni akarják „zöld” elkötelezettségüket, illetve amelyeknél mindennél fontosabb a gazdaságos üzemeltetés (például taxitársaságok). Mellettük vesznek még ilyen autót olyan – többnyire idősebb – házaspárok, akik szintén városon belül közlekednek, de haladnak a korral és akkor is az energiatakarékos megoldásokat keresik, ha azok beruházásigényesek.

Hamarosan minden bizonnyal meredeken emelkedni fognak a számok. A PwC szakértői biztosak abban, hogy Magyarországon is jelentősebb számban lesznek megtalálhatók ezek a járművek. Optimista forgatókönyvük szerint 2023-ban már 139 ezer autó, kisteherautó, busz és motor lesz elektromos. A realista becslés ennek kevesebb mint felével számol: eszerint 52 ezer elektromos jármű lesz az országban, a teljes állomány 1,35 százaléka. Az utóbbi forgatókönyv szerint az elektromos járművek 88 százaléka plug-in hibrid lesz, és csak 12 százalékot tesznek majd ki a tisztán elektromos járművek.

Mindez persze nem megy magától. A realista forgatókönyv is csak akkor valósulhat meg, ha megfelelő ösztönzők segítik az elektromos járművek vásárlását és a töltőhálózat kiépítését. Palkovics Péter szerint nagyot lendíthetne az eladásokon, ha áfamentessé tennék az elektromos autókat vagy legalább kedvezőbb áfát alkalmaznának rájuk. Az is növelhetné vonzerejüket, ha előnyt kapnának a városi közlekedésben (buszsávok használata, ingyenes parkolás). Végül pedig szükség lenne valamilyen állami ösztönzőre a töltési infrastruktúra fejlesztéséhez is.

 

Hasznok és költségek

Nem egyszerű az elektromos járműparkból származó hasznok és költségek kiszámolása. A vevő számára mindenképpen előnyös az olcsóbb üzemeltetés: egy elektromos autóval nagyjából 5-6 forintba kerül megtenni egy kilométert, hagyományossal (fogyasztástól függően) mintegy 30-ba, hangsúlyozza Palkovics Péter.

Összgazdasági szinten az egyértelmű előnyök közé tartozik a csökkenő károsanyag-kibocsátást. A PwC számításai szerint tíz év alatt 170 ezer tonna széndioxid „spórolható meg”; CO2 kvótaként eladva ez nagyjából 7 millió eurót hozna a konyhára. Ha mérséklődik a légszennyezettség és a szálló por koncentrációja, az az ország lakosságának egészségügyi állapotát is javíthatja. Az egyéb lehetőségek között van az új kutatási és fejlesztési források megszerzése, a hazai gépjárműgyártói beszállítói kör bővülése, új technológiák terjedése, ezekkel párhuzamosan pedig új munkahelyek teremtése. (Ezek lehetőségek: vagy bekövetkeznek, vagy nem. – A szerk.)

A kiadási oldalon a töltőhálózat kiépítése a következő tíz év során 120 millió eurónyi beruházást igényelne. (Ez viszont kőkemény kiadás. – A szerk.) Hasonló költséget jelentene az állam számára a járművekre adott támogatás, amely Európában személyautók esetében átlagosa 5000 eurót tesz ki. Végül némi veszteség éri az államháztartást amiatt is, hogy a csökkenő üzemanyag-fogyasztás kisebb adó- és járulékbevételt eredményez.

Cikk nyomtatása

Példamutató ökodizájn

2014. 12. 27.
A közelmúltban a spanyolországi Zamorában átadott, privát üzemeltetésű idősek otthonaként működő intézménynek – kiemelkedő építészeti értékének köszönhetően – hamar híre kelt. A mezőgazdasági övezetbe tökéletesen illeszkedő épület a fiatal, és máris szakmailag méltán elismert tehetségű madridi épít...

Szezám, tárulj!

2014. 12. 12.
Pár éve a kényelem csimborasszójának számított, ha az ember távirányítóval, egy pittyentéssel tudta nyitni a kerti és a garázskaput. A modern ember azonban már ezt is az okostelefonjáról intézi.

A mobilfizetés forradalma?

2014. 12. 05.
A nemrég debütált új iPhone készülékek legnagyobb vívmánya valójában nem a készülék, hanem az új szolgáltatás, az Apple Pay bevezetése. Nfc alapú fizetéssel már sokan próbálkoztak, a legtöbb okostelefonban van is ilyen chip, de a funkciót még csak kevés helyen lehet kihasználni.

Zökkenőmentes partnerváltás

2014. 12. 10.
Alapos előkészület után alig több mint három hónap alatt cserélte le korábbi informatikai üzemeltető partnerét Magyarország egyik legnagyobb energiaszolgáltatója.

Ultrahanggal működik az okos chip

2014. 12. 05.
Egy vezeték és elem nélküli készülék lehet az orvosi informatika következő nagy dobása. A prototípus már elkészült, működik is.