Nem sikerült elkerülni az intelligens otthonok kapcsán sem a modern ipar egyik nagy hátulütőjét, a szabványháborút. A győztes még nem látszik, a vesztes viszont egyértelműen a fogyasztó.

Az intelligens otthon már vagy tíz éve a mindenkori közeljövő nagy ígérete, de valahogy soha nem a megvalósult csoda. Ami igazán bosszantó benne, hogy az alkotóelemek szinte mind megvannak, de sehogy sem akarnak zökkenőmentesen együttműködni. Lehet az embernek intelligens a világítási rendszere, a riasztója, a hűtőgépe, a mosógépe, a kábeltévés beltéri egysége, mégis igen kicsi az esélye annak, hogy egyetlen alkalmazásból, egyetlen felületről tudja mindegyiket vezérelni. Ennek megfelelően nem is képesek egymással sem együttműködni – legfeljebb akkor, ha mindegyiket ugyanattól a gyártótól szereztük be.

-
 

Két dudás

Egy intelligens otthon attól lehetne igazán intelligens, hogy a sok beépített okos eszköz ugyanazon a nyelven kommunikálna egymással. Szükség lenne egy szabványra, ami olyan egyértelművé és könnyűvé tenné a kapcsolat megteremtését, mint a wifi vagy az usb. Nem az a gond, hogy nincs ilyen szabvány. Hanem hogy túl sok ilyen szabvány van. Konkrétan kettő. A ZigBee és a Z-Wave nevűek.

Mindkettő hasonló, vezeték nélküli technológiákból épül fel, és lehetővé teszi az eszközöknek, hogy ezeken a vezeték nélküli hálózatokon információkat osszanak meg egymással. Mindkettőt már több száz termék támogatja – csak éppen ezek között elvétve találhatók nagy gyártók készülékei.

Arra pedig még maguk a szabványok kidolgozói is kevés esélyt látnak, hogy a nagyok megegyezzenek egy közösen használt nyelvben – nyilatkozta Mark Walters, a Z-Wave protokoll mögött álló Z-Wave Alliance elnöke a The Verge-nek. Mind a két szabványnak megvannak a maga hátulütői. A Z-Wave-nek például azt róják fel, hogy nem nyílt: egyetlen cég fejleszti és adja el a licencét. Nincs hiba nélkül az immár több mint tíz éves múltra visszatekintő ZigBee sem. Hogy mást ne mondjunk, nem minden ZigBee-termék képes kommunikálni egymással, ami egy szabvány esetében legalábbis is furcsa.

Egyedi törekvések

Ám ha ezek a hibák meg is szűnnek, még mindig ott van a támogatás kérdése. A ZigBee támogatói között ott találjuk ugyan a Philipst, a Samsungot vagy az LG-t, ám ez nem jelenti azt, hogy teljes mellszélességgel ki is állnának a tervezett szabvány mellett. Nekik ugyanis kevéssé érdekük, hogy eszközeik kommunikálni tudjanak a vetélytársak berendezéseivel.

A Samsung be is jelentette, hogy saját (nyílt) nyelvet dolgoz ki a háztartási gépek számára, az LG pedig több technológiai céggel fogott össze, hogy olyan protokollt dolgozzon ki, amely egyaránt képes wifin, ZigBee-n és más hálózatokon kommunikálni. Addig azonban például az LG eszközei is csak egymással tudnak szót váltani, és már az is komoly eredménynek számít, hogy külső fejlesztőtől származó alkalmazással is lehet vezérelni őket.

A nevető harmadik(ok)

Az egész zűrzavarból csak azok a gyártók és szolgáltatók profitálnak, amelyek a készülékek összekapcsolására szakosodnak. Az Egyesült Államokban a legnagyobb internet- és kábelszolgáltatók már komoly üzletet látnak a lakásautomatizálásban. Többnyire előre összeállított csomagot kínálnak, benne biztosan együttműködő lámpákkal, termosztátokkal és biztonsági kamerákkal – és ez egészet megfejelik egy nagyjából 40 dolláros havidíjjal, amelynek fejében monitorozzák az előfizető otthonát.

Persze másféle megközelítés is lehetséges. Kaphatók olyan házi központok, amelyek mindegyik szabvány nyelvét beszélik, így összekapcsolják és egyetlen alkalmazáson keresztül vezérelhetővé teszik a Z-Wave-et, a ZigBee-t és a wifit használó eszközöket. Számos népszerű eszköz pedig – például a Google által nemrég felvásárolt Nest termosztátjai – saját felhőszolgáltatásaikat használják. Így az is könnyen elképzelhető, hogy a készülékek közötti interoperabilitás végül is a felhőben valósul meg.

Cikk nyomtatása

Példamutató ökodizájn

2014. 12. 27.
A közelmúltban a spanyolországi Zamorában átadott, privát üzemeltetésű idősek otthonaként működő intézménynek – kiemelkedő építészeti értékének köszönhetően – hamar híre kelt. A mezőgazdasági övezetbe tökéletesen illeszkedő épület a fiatal, és máris szakmailag méltán elismert tehetségű madridi épít...

Szezám, tárulj!

2014. 12. 12.
Pár éve a kényelem csimborasszójának számított, ha az ember távirányítóval, egy pittyentéssel tudta nyitni a kerti és a garázskaput. A modern ember azonban már ezt is az okostelefonjáról intézi.

A mobilfizetés forradalma?

2014. 12. 05.
A nemrég debütált új iPhone készülékek legnagyobb vívmánya valójában nem a készülék, hanem az új szolgáltatás, az Apple Pay bevezetése. Nfc alapú fizetéssel már sokan próbálkoztak, a legtöbb okostelefonban van is ilyen chip, de a funkciót még csak kevés helyen lehet kihasználni.

Zökkenőmentes partnerváltás

2014. 12. 10.
Alapos előkészület után alig több mint három hónap alatt cserélte le korábbi informatikai üzemeltető partnerét Magyarország egyik legnagyobb energiaszolgáltatója.

Ultrahanggal működik az okos chip

2014. 12. 05.
Egy vezeték és elem nélküli készülék lehet az orvosi informatika következő nagy dobása. A prototípus már elkészült, működik is.