A londoni székhelyű spanyol építész
Alejandro
Zaera alkotása,
Centro Tecnológico de La Rioja a 150 ezres lakosú észak-spanyolországi
kisváros, Logroño peremterületén
található. A város a Szent Jakab Zarándokút egyik, épített örökségben gazdag
állomása és egyben a vörösborairól híres La Rioja borvidék megyeszékhelye,
amire ez a kísérleti jellegű épület is utal a megjelenésében.
A vidék szőlőtermelőinek és
borkészítőinek véleménye egyaránt megoszlik a jól bevált hagyományok és a
fejlődő technológiák alkalmazásának kérdésében, így nem meglepő, hogy nemcsak
a
tradicionális fatartályokat váltják fel sorra a rozsdamentes acéllal, de lassan
a tájkép is módosul. Az épület környezetébe a homlokzatára felfuttatott
szőlőindákkal illeszkedik, ami a hagyományos vízszintesen futó és földről szüretelt
szőlőtőkék újfajta telepítésmódját is képviseli. Mindez az épület hőháztartását
kedvezően szabályozza, mert természetes homlokzati árnyékolórendszerként
működik: télen a csupasz indák közt átengedi a napsugár melegét, míg nyáron,
levélbe borultan árnyas lugassá változik.
Architektonikus
alapelvek
Tömegképzésében a lokális
telekadottságok jelentették a támpontot. Az Iregua folyó partján és azzal egy
szintmagasságban fekvő plató megyei fennhatóságú terület, amely kertészeti
ültetvényekkel határos. A környező úthálózat és a szomszédos épületek mind
magasabb terepszintről indulnak. A tájba illeszkedő épület zárófödémje ezt a
szintkülönbséget aknázva ki képes azok alapvonalára érkezni, és leleményesen
tetőből sétánnyá alakulni. Az egész komplexum követi ezt az elvet, ami végül
összetett rámparendszert eredményezett. Kiszélesedő teraszain elidőzve a
szomszédos szántóföldeken túli parkosított folyópart látványa tárul elénk,
ennek ösvényeivel keresték az építészek a vizuális kapcsolatot.
|
Az alkotó
|
|
A spanyol származású Zaera igen népszerű hazájában, munkáit
elismerő figyelemmel kíséri a szaksajtó is. Kísérletezőkedve több munkáján is
tapasztalható, gondoljunk csak zöld tetős japán kikötőjére, amely a
világhírnevet szerezte számára, vagy a Madrid peremterületén létesült új
lakóövezetek egyikében felépített bambusz-szőttes árnyékoló rendszerű, dupla
homlokzatú szociális lakótömbjére.
A madridi építészkar után Harvardon továbbtanult építész előbb
Rotterdamban Rem Koolhaas mellett szerzett gyakorlatot, majd Londonban nyitott
irodát 1992-ben iráni származású feleségével. Ma már Santiago Calatrava,
Ricardo Bofill és Rafael Moneo mellett a legismertebb spanyol építészek közé
tartozik, akit a legrangosabb meghívásos építészeti tervpályázatokon látunk
viszont, és akinek portfóliójában találunk projekteket a világ minden tájáról.
Tapasztalatát számos külföldi egyetem vendégelőadójaként osztja meg a
hallgatókkal, 2002-ben az amszterdami Berlage Egyetem építészkarának dékánjává
választották, míg jelenleg ezt a posztot Princetonban tölti be.
|
|
Az épület
A légifelvételen jól értelmezhető
az épület és környezete közti kapcsolat, a szintkülönbségek kiaknázása, illetve
a tetőidomokból formált rámparendszer illeszkedése a környező úthálózatba. A
főútvonal és a szomszédos köztéri parkoló felől szinte észrevétlen épület, a
dombvidékeken vezető autóutak melletti panorámás pihenőhelyekre emlékeztet, de
tömegében is inkább egy lefelé építkező többszintes sétány-rendszerre hasonlít,
mintsem épületre. A terepszintről felkapaszkodó növényzet apránként rejti
természetes álca mögé az épületet és leplezi annak valódi funkcióit.
Az épület három, egymást kiegészítő
funkciót tölt be: informatikai fejlesztő és továbbképző központ, amely a webes
startupok inkubátoraként is működik, ehhez irodákat, oktató- és
konferenciatermeket biztosítva. Üveghomlokzataival irigylésre méltó panorámájú
munkakörülményeket teremt.
